Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#liszt ferenc

Révész Sándor hvg360

Bunyóval, rendőri kardlapozással, estélyik letépésével és Ferenc Józseffel nyílt meg 140 éve az Operaház

A kiegyezés utáni időszak hatalmas kulturális és urbanisztikai feltámadásának csúcspontja volt a Magyar Királyi Operaház megnyitása 140 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 27-én. Két élő ember életnagyságú szobra várta a megnyitó fenemód előkelő közönségét. Az egyik a főzeneigazgatóé, Erkel Ferencé volt, a másik Liszt Ferencé, akinek a művét viszont kicenzúrázták az ünnepi előadásból. A megnyitón így ő csak szoborként jelent meg. Az ünnep a nézőtéren fényes volt és sikeres, azon kívül viszont véresen botrányos.

Révész Sándor hvg360

A félkarú zongoraművész, akivel Liszt játszott háromkezest – 100 éve halt meg gróf Zichy Géza

1924. január 14-én halt meg az akkori világ legnagyobb félkezes zongoraművésze. A jobb karját elvesztett Zichy Géza gróf a virtuóz bal kezével meghódította Európát. Nem kisebb géniuszt mondhatott barátjának és tanárának, mint Liszt Ferencet, aki nagyra értékelte, és együtt játszotta vele a Rákóczi-indulót, ünneplő, lelkes közönség előtt. A gróf komponált, költött, drámát írt, a magyar zenei élet tótumfaktuma lett, de ezekben a szerepeiben már korántsem egyértelmű a teljesítménye.

MTI Kult

Lisztet ünneplik majd Türingiában

Első alkalommal rendeznek Liszt-fesztivált a németországi Türingia tartományban: Meiningenben tartják 2015 májusában az ötnapos programsorozatot.

MTI Kult

Liszt Ferenc beköltözött a Belvárosba

Liszt Ferenc 2011-ben készült mellszobrának másolatát helyezik el hétfő délután a Nádor és Zrínyi utcai sarkán álló Duna-palota szoborfülkéjében.

MTI Kult

Budapestre érkezett Lady Valerie Solti

A Budapestre érkezett Lady Valerie Solti, a világhírű karmester, Solti György - Sir Georg Solti - özvegye csütörtökön este a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vendége volt. Bejárta a Ligeti Györgyről elnevezett Wesselényi utcai újjávarázsolt épületet és hangversenyt hallgatott meg a Régi Zeneakadémián, a Liszt Múzeumban, ahol Liszt és Erkel egykor lakott is.

MTI Kult

Liszt ősbemutató és gálakoncert Szófiában

A Liszt-Bartók zongoraverseny nyertesei és döntősei valamint Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművész ad gálakoncertet a szófiai Pancso Vladigerov Nemzeti Zeneakadémia koncerttermében hétfő este Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából.

1 2 3
Trump tanácsadója: Veszélyes pozícióba sodródhat Magyarország

Trump tanácsadója: Veszélyes pozícióba sodródhat Magyarország

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Bűnösnek mondta ki korrupcióban a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét

Bűnösnek mondta ki korrupcióban a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét

Karbantartás miatt leállítják a csővezetéket, amelyiken az orosz gáz jön Magyarországra

Karbantartás miatt leállítják a csővezetéket, amelyiken az orosz gáz jön Magyarországra

8000 méter magasra repítette egy légáramlat a gyanútlan kínai siklóernyőst – videó

8000 méter magasra repítette egy légáramlat a gyanútlan kínai siklóernyőst – videó

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

Már teljesen víz alá került a parajdi sóbánya, a helyiek a felelősöket keresik

Már teljesen víz alá került a parajdi sóbánya, a helyiek a felelősöket keresik

Egy hónapja zártak be egy XV. kerületi óvodát, azóta se tudni, történik-e valami a veszélyes szennyezés felszámolása érdekében

Egy hónapja zártak be egy XV. kerületi óvodát, azóta se tudni, történik-e valami a veszélyes szennyezés felszámolása érdekében

A címlapról ajánljuk